egy

kolibriként egyensúlyozom fény és árnyék határán. néha látszom, néha nem, és kicsit sem bánom, hogy az arcomat nem érik az idegen nap sugarai. engem ne melegítsen senki! két napot otthon töltöttem, és nem a tennivalóim vagy az örökös sajtkukac űzött vissza budára, hanem a nagy fehér kutya hiánya.
tiszta víz a pohárban: az előbb írtam virágnak, nem érdekel, hogy mindenki elhagy, el tudom viselni. nos, ez nem teljesen igaz. az otthon töltött két nap alatt folyamatosan kínzott az érzés, hogy nincs kit magamhoz öleljek. és megint megvilágosodtam: a nagy fehér kutya az egyetlen, akivel szívesen vagyok együtt. aki mellett el tudok aludni. sőt, több ennél: ha nincs velem, elveszettnek érzem magam, ábelnek a nagyvárosban, céltáblának a lőtéren.
most, hogy vacsorát főztem, és a nagy fehér kutyával az ölemben elfogyasztottam életem eddigi legjobb gombás-kukoricás spagettijét, kicsit jobban érzem magam. legalábbis emberi gondolatok támadnak a fejemben. bár…
még a jövő nemzedék megítélésére vár, mennyire emberi dolog megörökíteni ezt a két búcsút.
 
valaki mindig elmegy. kapaszkodhatsz belé, próbálhatod visszacsalogatni szép szóval, fenyegetéssel, tulajdonképpen mindegy. végül saját fájdalmadba fúl a hangod, kezed csak önsajnálatra kulcsolódik, és lassan kivész az indulat a mozdulataidból. miért is tennél bármit, ha nem önmagadért? hiszen önzőek vagyunk mind, ki jobban, ki kevésbé, ki nyíltan, ki konvenciókba burkoltan- mindegy is; akárkit próbálunk megtéveszteni, úgysem figyel ránk senki. senki sem kéri ki a véleményünket, nincs beleszólásom nekem sem abba, ki menjen és ki maradjon. csak a hozzáállásom az enyém; ahhoz nincs jogom, hogy az utat elzárjam a másik elől.
 
meg fogsz gyógyulni, mondtam a telefonba és: mind melletted vagyunk, csak higgy magadban. ő azt mondta, köszöni szépen, örül, hogy hallja a hangomat, és most nem gondolom, hogy "ha tudtam volna, hogy ez az utolsó alkalom, akkor sosem teszem le a telefont", mert mind ezt csináljuk, sírunk és ilyeneket mondunk, hogy az én hibám, jaj, ha tudtam volna, bárcsak tudtam volna, hát nem is tudom… én azt hiszem, nem szerettem volna tudni. az az igazság, hogy valóban hittem a gyógyulásban. mit nekünk egy ilyen betegség, még ha komoly is -tudtuk, hogy komoly-, megbirkózunk vele, mert ez az élet rendje, a baj jön és mi harcolunk.
de az is lehet, hogy most épp árnyékban állok, védtelenül, ahol metsző hideg szél süvít át a téren, és fagyott szívemet nem éri a nap. engem nem melegít senki. nem emeltem még búcsúra a kezem, mert jobb így, ökölbe szorítva, zzebre téve. nem sírtam még, mióta tudom, hogy meghalt. miatta nem.
 
zokogtam hisztérikusan a szőnyegre rogyva a sarokban, egyedül, csendben, összegörnyedve, de az sem miatta volt. önnön vérveszteségem bénított meg annyira, hogy állni sem tudtam a lábamon, csak hörögve szedni a levegőt és kásás fejjel gondolni rá, hogy a lelkem jobbik fele most végleg elmegy, itt hagy engem, engem, nagybetűvel (írnék nagybetűvel, de lusta vagyok, ez már informatikus-betegség), szóval itt hagy és egyedül maradok, milyen rossz nekem, noha én mindent feláldoztam,
a fenébe is, nem ezt akartam írni. sosem gondoltam ilyeneket. tudom, hogy akkor ezt éreztem, de azt is tudom, hogy soha nem gondoltam bújócskára úgy, mint a lelkem jobbik felére, mint a tulajdonomra. ő nem volt az enyém. hogy fájt a döntés, amit hozott, azt nem tagadom, hiányozni fog (hogy mennyire, arra még nem mertem gondolni), de örülök neki, hogy így döntött mégis. százszor mondtam neki: menjen el, miattam, miatta, kettőnk miatt -ha volt ilyen státuszunk, tagadtuk, de kellett lennie, különben nem bántottuk volna egymást ilyen tapintatosan-, bárhogy is, de ne maradjon az állóvízben. egyszer úgyis elmondom, mit jelent ő nekem, de most még el van húzva a függöny az ablak előtt, ami erre a kapcsolatra nyílt. nem is ablak az, csak egy kandikamera, kék szűrő az objektíven, hogy fázzon, aki nézi a filmet.
 
vagyok bátor és gyenge egyszerre, vagyok vakmerő és gyáva, két kezem azt teszi mégis, amit akaratom parancsol nekik és ez most elég.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

napok

2007. március
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...

%d blogger ezt szereti: