Minden este jönnek a szörnyek
egyszer csak vége van; nem tudni, hogyan, de az ember szakadékba zuhan. felkiáltok, hogy legalább a hangról tudjam, miért van. (bár lehet, hogy nem is én kiáltok, már ezt sem én csinálom, már kérdéseket sem szabad feltenni) mindegy; vége van mindennek, ami volt, és valami teljesen más van. csendesen azt mondom: vigyél magaddal oda, ahová mész. vigyél magaddal oda, ahol lenni akarsz. mert ott akarok lenni én is (sziszegők a mondat végén). közben végig tudom, nem mondhatok ilyet. üvölthetek, hogy gyere értem, ölelj magadhoz, és soha többé ne engedj el. mondj valamit, bármit, csak halljam megint a hangodat. kérdezz. nézz rám. nézz rám, és láss belém
én tudom, mi a béke. és én tudom, mi a háború
minden este jönnek, és felfalnak. sem könnyek, sem ígéretek nem hatják meg őket. hazugsággal nem lehet őket lekenyerezni. a világ, amit minden nap felépítek magamnak, magamból, minden éjjel martalékuk lesz. minden, amit tehetnék, hiábavaló. nyelem a könnyeimet és felkínálom magam. gyere, és vedd el. pusztíts el. tépj szét, gyújts fel, fojtsd belém a szót. úgysem árthatsz nekem.
és akkor minden eddiginél erősebb félelem szakad a lelkemre: aki rám vigyáz, abban nincs hiba. felettem áll, és figyeli, ahogy minden éjjel ellepnek a szörnyek. így akarta, már régóta készített rá, hogy jönni fognak, és én tudtam is, csak hamis kikötőben ringattam a hajómat. soha, sehol nem voltam nagyobb biztonságban, mint most itt.
ánosi juci 