tizenöt

szép, nyári nap
a szívemben béke és nyugalom. az agyamat alkohol édes párája homályosítja el. zakatol, zakatol és egyre újabb képeket fest elém.
hálás vagyok Isten legnagyobb ajándékáért, a barátságért -minden pillanatáért, hogy élvezhetem, hogy kihasználhatom, erőt meríthetek belőle. hogy minden nap, amikor felkelek, láthatom, mennyire megérte… hogy van, aki számít rám, felhív este nyolckor, mert látni akar. hogy van, aki mindig válaszol az üzeneteimre. hisz bennem. mert tudja, milyen fontos ez nekem.
és a telihold árnyékában (félbetépett lelkem összerezzen) új hitek ébrednek. nyisd ki a szemed, és láss! szép akarok lenni, hogy utánam forduljanak az utcán, megjegyzéseket tegyenek, hogy elmosolyodjanak. egyszer majd visszamosolygok. okos akarok lenni, hogy hallják, amit beszélek, és megértsék, és akkor ott van… a villanás, ami köteléket fon két ember közé. bárki az, érezze, hogy él, hogy valaki őt is megérti (mindenki erre vágyik, látni és látva lenni, híresen, sikeresen, sikkesen). nem tudom, mi tesz különlegessé egy kapcsolatot. csak érzem. ha van egy barátod, gazdag vagy
fel akarlak hívni. és ahogy kimondom, tényleg: belém mar a gondolat, hogy mennyire vágyom rád. de tovább kell menni. szóval: fel akarlak hívni, de nincs hozzád út. hiába keresem, rá kell jönnöm, minduntalan körbe-körbe járok, egyre fárasztóbb. hiányzol nekem, meg sem próbálom elmondani, milyen nagyon szeretném, ha itt lennél, jó éjszakát kívánnál, bármit, csak itt legyél. nem is akartam ide kilyukadni. szeretem az életemet. gazdag vagyok
nincsenek meglepetések. a végén mindig kiderül, hogy az álruhás herceg csak béreslegény. bár… (amit hiszel, az lesz. amitől félsz, megtörténik. végül egy nős férfi mellett találom magam, és elhitetem magammal, milyen nagyon boldog vagyok) több jár nekem, mint amit most kapok. ne félj, nem megyek utánad. nem beszélek hozzád részegen az éjszaka küszöbén. csak csendben várom, hogy múljon az idő.

tizennégy

Az élet szép.
felkelsz, és nem aludtad el a hajad. friss tejet ihatsz a kávéhoz. úton vagy, és tudod, hogy várnak, bárhová is érkezel. nézel ki a vonatablakon. újraolvasod a kedvenc könyved, és ugyanúgy megérint, mint elsőre. elkészülsz egy rég halogatott munkával. kitisztítod a lefolyót. sétálni viszed a kutyát. rád mosolyog a fiú, akivel együtt jársz dolgozni, de még sosem volt merszed megszólítani. a legjobb barátod átmegy a vizsgán. a szemedbe néz, és bevallja, milyen fontos vagy neki. rájössz, mégsem híztad ki a bikinidet. a szőke, angyaltermetű húgod babát vár. zene, zene árad az ereidben, mint a legerősebb kábítószer, amit valaha is próbáltál. megdícséri a főztödet/ a ruhádat/ a hangodat/ az írásodat/ bármit, amibe a lelked egy részét is beleadtad.
az élet szép. legyél rá büszke, hogy a  része vagy ennek az élménynek, mert nélküled nem lenne olyan kék az ég, és nem lenne olyan jóízű az étel.
lehet, hogy bántanak. lehet, hogy elhagynak, nem sikerül az angolspárga, lehet, hogy még sosem láttad a tengert. lehet, hogy hiányzik a fél karod, de az élet akkor is, neked is, ingyen is szép.
és most büszke vagyok magamra, mert tegnap csak dacból gondolkodtam ilyeneken. mi az, hogy "depisen szépeket író"? nem gyarapítom senki panaszlistáját!, ezért nekiálltam ellentervet kidolgozni. de most leírtam, és érzem, így is gondolom. nem vagyok elégedett, mert sosem lehetek az, de az életem szép. és még csak nem is kellett nagyon keményen dolgoznom érte

tizenvalahány

…és mire rászántam magam, hogy írni kezdjek, tökéletesen kiürült az agyam. rájöttem, mennyire egyedül vagyok, és bármit csinálok, nem szólhatok senkihez. az élet, amit megteremtettem magamnak, amit fáradságos munkával felépítettem, amiben otthonosan mozgok, magányos. nem sajnálom, persze, hiszen akkor kilépnék belőle -inkább arról van szó, hogy nem készültem fel a "valódi" külvilág támadásaira. hogy eberek jönnek, mennek. élnek, meghalnak. születnek.
tulajdonképpen boldog vagyok… vagyis még nem érzek semmit, de ez jó semmi. nyugodt
csak valami ösztön mozdul még bennem ilyenkor, hogy szóljak, hogy kinyújtom a kezem, de nincs már ott. és megijedek, hogy én (is) ezt akartam, mégsem vagyok elégedett. végül is mindegy, változtatni nem tudok, panaszkodásból pedig elég már
nincs itt, akire vágyom, és ez tény. még mondogatom, de attól még igaz. a reflex miatt dobog még a szívem, gondolom néha, de közben szorítok, hogy elmúljon. hogy ne szólongassam, ha valami történik. ne akarjam neki elmondani
nahát, ez van. szeretném, ha tudnád, szerelmem, hogy nagyon sokat gondolok rád. imádkozom, hogy rendben legyenek a dolgaid, imádkozom, hogy boldog legyél. boldog és szabad. láss világot, dolgozz, tanulj, szeress és élj jól. és imádkozom, hogy ne gyere haza. csak mégis.. bármit gondolok, azt akarom még, te tudd meg először. és ezt nehéz leküzdeni. beszélek hozzád. most is
na jól van, ebből már nem lesz semmi
a húgom októberre babát vár

napok

2007. június
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...