huszonegy

nem játszom el a nagy halált, hogy milyen furcsa itthon lenni, mennyire új és idegen a régi megszokott otthon, az emberek, a helyzet… tulajdonképpen ahhzo is fáradt vagyok, hogy leírjam, milyen itthon lenni. itthon vagyok?
úgy érzem, ottragadtam félúton a gondtalan nyár és a kisbetűs hétköznapok között, és ez nem feltétlenül az idei nyárra vonatkozik. élvezem ezt a lebegést, nem akarok leszállni és gyökeret verni, de a felhők között szárnyalás sem elégít már ki.
egyelőre unatkozom. illetve… szokás szerint hagytam a dolgokat kicsúszni a kezem közül, és most időre és energiára van szükségem, hogy visszaálljak. időm van, az energiám viszont nagyrészt migrénre megy el, ettől türelmetlennek és csalódottnak érzem magam. majd, ha a gondok már elborítanak, nem lesz alkalmam a migrénre sem panaszkodni
hiányoznak a lányok, a délutáni kávé és heverés, a beszélgetések. hiányzik budapest, az élet íze, ahogy pezseg, csak pezseg bennem, hiányzik a munka. de még nem akarok senkivel találkozni, még csak feküdni akarok és nézni a plafont. egyedül szeretnék lenni, befelé figyelni egy kicsit. az elmúlt lidérces éjszakát, két rémálom között, azzal töltöttem, hogy a telefont tapogattam. hívjam, ne hívjam, ha nem csörög ki, szerencsém van, de ha felveszi, vajon mit mondok neki? ezt akarom egyáltalán?
valami feladatot ki kell találni magamnak, hogy ne legyek útban a családomnak, és a kísértésnek sem
Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

napok

2007. augusztus
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...

%d blogger ezt szereti: