Csongor Manuel

Vigasztalan őszi reggel volt. Hullafáradt voltam még a hat-hét órai alvástól, az előző estén lejátszott maratoni Hotel-társasjátéktól. Csüggedten figyeltük, mint zuhog a szürke égből a szürke eső. A fákat hideg szél tépte kopaszra. Ebből a bécsi kirándulásból már nem lesz semmi.
Október huszonharmadika, kedd reggel. A tévében ünnepi megemlékezés, tankok száguldanak át ripityára zúzott utcákon, fekete-fehér emberek futkároznak a romok között, keserű hegedűszó mellett. Bekapcsoltam a telefont, hátha történik valami (mi történhetne még, szombaton esküvőn voltunk, ideje kifújni magamat, és tisztes távolságból figyelni családom további őrült burjánzását). Nem sokkal később, háromnegyed tíz körül meghallottam az üzenetet jelző zörgést. MMS, nem tudom megnyitni, de azért elolvasom, és hirtelen megáll az idő, alábbhagy az eső, a viharos szél, állok a szobaajtóban, mint akibe villlám csapott.
Vigasztalan őszi reggel volt, amikor megérkeztél, de senkit sem érdekelt akkor már, milyen az időjárás. Este láthattalak végre, sötét szemed csukva, apró öklöd összeszorítva, békésen alszol a rácsos kiságyban. Húsz ember -mindenféle rendű és rangú rokon- tolong az üvegajtó túloldalán, és ahítatosan figyelik, ha megmozdulsz, kitátod makacs szádat, és rácsodálkozol a csodára: megszülettél. Még nem tudod, de életed első tizennyolc évét már mindenki megtervezte -fennhangon vagy csak magában, de mindannyiunknak terve van veled: szeretni akarunk téged és a szüleidet.
Édesanyádat nézem: nemrég még angyaltermetű kishúgom volt, komoly arcán komoly mosollyal, nem rohant sehová, szeme észrevett mindent, ami szép és értékes; most fáradt és gyönyörű, büszke és talán egy kicsit türelmetlen. Várja, hogy magára maradjon veled, hogy megismerjen, és hogy te is megismerd őt. Ő melletted lesz mindig, bármi is vár rád.
Édesapád szeme alá vörös árkot ásott a fáradtság; a több hete zajló lakásfelújítás, melyet egymaga akart megcsinálni; a munka, az utazás, a rengeteg ember. Segített ő is, hogy világra jöjj, ezután sem fog magadra hagyni soha. Összeszorított szájjal tűri a rokonok rohamát, de ahogy figyelmesebben megnézem, hirtelen fényt látok a szemében felragyogni. Milyen büszke, milyen elégedett! Kis feleségét magához szorítja, és kihúzza magát. Amit akar, azt mindig eléri.
Én, huszonnégy évemmel a zsebemben, meghatottan nézem a csodát. Semmi sem lehet hatalmasabb a szeretetnél, akkor is, ha néha nagyon nehéz.

tomorrow is not a promise but a chance

munkát, munkát kell szereznem!!! hihetetlen, mennyi élet veszik kárba azzal, hogy itthon ülök, és nem dolgozom. az még hagyján, hogy a pénzemet mind feléltem nyár kezdete óta. de hogy csak kattog az agyam, ülök és nézek, nem mogzok, nem alkotok, nem csinálok semmi hasznosat… csoda, hogy az úristen még enni enged. na, ez is egy jó történet.
milyen jó dolog, ha van egy kis szabadidőd, és azt főzöl, amit csak megkívánsz. sőt, legyél kreatív, és csóró vagy, abból kell gazdálkodnod, amit otthon találsz. na persze. szuperül érzed magad, nem vagy igazán éhes, nem sürget sem az idő, sem egy társ, semmilyen kényszer. fel sem teszed a kérdést, hogy: akkor meg minek? miért kotyvasztasz, ha nem is akarod megenni? miért nem várod meg, hogy éhes legyél, és akkor sokkal jobban fog esni talán az étel, mint így, hogy csak mondogatom: enni kell, vagy meghalsz. (életösztön harcol egy másik életösztön ellen, kétségtelen, hogy kicsit skizofrén a helyzet, de legalább észnél vagyok) végül mindig az történik, hogy ételt nem dobunk ki, az nagyon piszkos luxus lenne, így hát meg kell enni mindent. az első falatot sem kívántam, a másodikat sem fogom, és mitől is változna a helyzet? mosogatás közben azon filózom, vajon hogyan dolgozzam fel a fölös energiát, amit beleerőltettem a szervezetembe. jó játék
nem megyünk rómába. bal agyfélteke örül. egy árva vasam sincs, amit utazásra tudnék pazarolni, amit magamra tudnék pazarolni. nem is sajnálom, magamért-magamtól nem. nem élvezet számomra, ha csak én járok jól, a szeretteim javára szívesen mondok le rómáról is. bal agyfélteke örül, mert -bár nincs állásom- nem tartozom senkinek, nincsenek kifizetetlen számláim, segíthetek eszteréknek az életkezdésben. ez jó érzés, jobb, mint repülőn ülni megint, alattam valami nagy vízzel és ismeretlen földekkel; jobb, mint fényképezőgéppel a kézben andalogni egy vadidegen városban.na
de a jobb agyfélteke nem örül. nem róma miatt. bármikor láthatom még, ha most lett volna bátorságom, később sem fog senki visszatartani. nem is magam miatt. Isten jobban tudja, mi kell nekem, és ha megtisztel azzal, hogy elmondja nekem a szándékait, nem tehetek mást, mint fejet hajtok. virág miatt vagyok szomorkás. kettőnk miatt, ha így jobb. együtt lenni valahol szabadságban, élni úgy, ahogy nem mindennap lehet. látni azt, ami nekünk, értünk lett teremtve. igent mondani, amikor az a jó válasz. hát ezért. és… hiányzik a társasága. a családomon kívül talán csak mellette érzem magam biztonságban, vele érzem magam hasznosnak, ő egészít ki engem, mert olyan nagyon mások vagyunk. szükségem van rá, hogy teljes legyek. és látni szeretném, hogy milyen úton halad. nem érzem már, hogy valaha is elveszíthetjük egymást, de attól még épp elég távol lakunk egymástól. nem árt néha szorosabbra fűzni a szálat.
 
hirtelen dublin is hívogatni kezdett. pablo, engedj el engem, nem tartozom hozzád. nem tartozom neked.

huszonnégy

megint csalok, ez a bejegyzés nyáron született, egy Dublin központi lakás hátsó szobájában. nem is én csináltam, hanem egy okos szőke.
 
-egy erdőben vagy. meséld el, milyen.
-magas, sima törzsű fák, égbe nyúló lombjuk között átszűrődő napfény. se nem sötét, se nem világos. fényfüggöny előtt táncoló por- és bogárhadak. többéves avarban-avarból élő, apró virágok. csend van, csak a falevelek között szöszmötölnek valakik. a föld hideget és élő természet illatát leheli.
-kiérsz az erdőből, vizet találsz. milyen víz ez?
-jéghideg, gyorsan futó, vékony (de nagyra növő) csermely. nem látni a forrást, de a közelben van. a víz tiszta és édes.
-az úton meglátsz egy kulcsot, felveszed. milyen kulcs?
-csak egy? lehet, hogy többet is látok, mindenesetre az, amit fölveszek, újnak látszik. kiderül, hogy régi, kopott, nagy kapukulcs, díszes, cirádás nyéllel. elég nehéz, és kicsit poros meg rozsdás. de azért megtartom, hátha jó lesz valamire, vagy csak úgy, mert szép.
-továbbmész, és eléd ugrik egy medve. megijedsz?
-nem. megfordulok, hogy végigmérjem, de nem fenyeget semmi. továbbmegyek (talán felhúzom a szemöldököm. az egyiket).
-már majdnem eléred a célodat, mikor akadályba ütközöl. mi ez az akadály? átjutsz rajta?
-(elmosolyodok. nem tudtam, hogy van célom.) akadály? valami természetes; bozót vagy sziklák vagy valami hasonló. nem tudom, hogyan küzdöm le, de ha mögötte van a célom, akkor habozás nélkül a közepébe vágok. lehet, hogy sokáig tart, míg túljutok rajta, de nem bánom.

napok

2007. október
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...