huszonnyolc

legalább hatodszorra állok neki ennek a nevezetes műsornak. valahogy sosem jön ki a lépés…
pedig milyen jó lenne, ha csak dőlne belőlem a panasz, a sóhaj, a gyógyító könnyáradat, vagy bármi.. szavak, csak szavak mind, mégis azt képzelem, erejük megtisztít, ha kényszermunkát vállalok, és írni kezdek a fénynek háttal, szakadt játszósnadrágban, szaladó ujjakkal. hiába, ha nincs a valósággal összeköttetésem. meg kellene próbálni mégis… kipécézni egy emléket, egyetlen foszlányt innen a tizenegyedik kerületből, kihalászni, leporolni és körbejárni. megbökdösni, fáj-e neki (fáj-e úgy, ahogy nekem fájt), meghallgatni a lélegzését, szívverését, megfigyelni, mit suttog. lehet, hogy semmit sem találok végül, de addig is legalább kordában tudom tartani a gondolataimat. mert.. eszembe jutott az is, mi lenne, ha visszaemlékeznék az álmaimra.. de nincs ember, aki abból a szürke masszából kiverekszi magát. nem is kell.
belekezdenék a munkába, de rögtön letámad a gyakorlatiasság. van-e valami egyáltalán, amit érdemesnek tartok arra, hogy megörökítsem? hogy emlékezzek rá? hogy végigjátsszam újra?
nem is vagyok magamra büszke, hogy gondolkodom, az is csak a látszat, mert különben bambán merednék valami indefferens tévéműsorra/mozgóképre/könyvre. a tevékenységnek valamilyen illúzióját kell magamban fenntartanom, nehogy végképp legyökerezzek. tulajdonképpen azt  már tudom, mi a "baj" (nincs rá rövidebb szó), fejben meg is oldottam mindent, de az is olyan szánalmas, hogy megpróbálom saját éberségemet elaltatni, nehogy tennem kelljen valamit. beszéd, csak hangok és semmi több. nem mentett még meg senkit. veszélyben vagyok?
alantas módszer, mégis újra meg újra kacérkodom vele: pozitív élményeket kell megidéznem, hogy jobban érezzem magam. lássuk, tudok-e még? az a helyzet, hogy minden, ami bennem van, itt is akar maradni. vagy ha nem, én csöndes erőszakkal visszatuszkolom. most már szeretném magamat megtartani magamnak egy kicsit.
 
visszaolvasva úgy tűnik, mintha valami élet-halál mezsgyén álldogálnék egymagamban. elég vicces, hogy rádöbbentett: semmi veszély nem fenyeget. mi is tudna nekem ártani?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

napok

2007. november
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...

%d blogger ezt szereti: