kozmetika

hihetetlen, mennyire fáradt vagyok. egész nap csak heverésznék és tölteném magamba a kávét. az izmaim fájnak, mintha két napos túrán vettem volna részt, minimum az alpokban. el kéne oda menni egyszer, biztos szép lehet… a csontjaim pedig fáznak. a szemem kiszáradt, a bőröm is feszül, nincs erőm gondolkodni, mozogni, beszélni. pedig jön a tavasz, és én nem akarok lemaradni róla. mikor éljek, ha nem most?
és mindenhol csak ezt látom: error on page… hát az meg hogy lehet? miért pártol el tőlem a szerencse, amikor végre erőt vettem magamon, és felvállaltam a dolgaim képviseletét? mindenki vegye észre, hogy itt vagyok, jól vagyok és érdemes velem számolni!
tulajdonképpen élveznem kellene, hogy fura dolgok történnek körülöttem. állásinterjúkra hívnak. a családom erőszakosan érezteti velem a jelenlétét (pont a legjobbkor, persze, ehhez nagyon jól értenek, víz alá nyomják a fejed, mikor már amúgy is alig lélegzel). nemrég volt egy érdekes beszélgetésem apával. azt állította, hogy lekezelően bánok zitával, és ez az oka mindennek. hogy mi az a minden, azt ne firtassuk. s hogy miért ne? mert annyira lefagytam akkor, hogy nem tudtam válaszolni -legalábbis nem azt, amit szerettem volna.
tisztellek és becsüllek, szeretek veled beszélgetni, de semmi közöd az életemhez. vagyis… nincs bennem harag, de hát te akartál elmenni, nem? és én örülök, hogy meghoztad ezt a döntést, ha most boldog vagy, mert nincs okom rá, hogy rosszat kívánjak neked. megvádoltál valamivel, amiben nem vagyok bűnös, mert a "bűn" nem létezik. s nagyon egyszerű oka van a félreértésnek: nem vagy része a mindennapjainknak. sem zitánál, sem nálam. lehet, hogy ez szomorú, de -felnőttek vagyunk: ez van. semmi értelme tagadni. nem tudod, hogyan élünk, mert nem vagy itt velünk, és ezek után nincs miről vitatkozni. nem volt szép tőled, hogy felelősségre vontál.
tőlem pedig nem szép, hogy ezt most nem a szemedbe mondom. bocsánatot kérek. nem gyávaságból teszem, egyszerűen csak nincs alkalmunk megbeszélni. nincs is miről beszélni… tisztellek és becsüllek, de megvannak a magam gondjai (komolyak vagy sem, azt majd eldöntöm magam), és nem vagyok elég erős hozzá, hogy újakat vegyek a nyakamba. már a barátaimnak is megmondtam, amikor az alján voltam a gödörnek, hogy nem tud senki segíteni, ne érezzenek kényszert rá, hogy megmentsenek. nem én vagyok a hercegnő a toronyban.
érdekes, most jobban érzem magam. nem kéne minden hülyeségen ennyit agyalnom.
 
az olasz elment mexikóba, hétvégén küldött egy üzenetet. jó utat kívántam neki. az első gondolatom az volt, milyen kedves, hogy szól, nem akarja, hogy hiába keressem, ha esetleg visszamegyek dublinba. csak később futott át rajtam, vajon tényleg ezért írt-e. hiszen nem beszéltünk szeptember óta, miért gondolná, hogy bármit is akarok tőle? lehet, hogy egyszerűen csak eszébe jutottam, mikor végignézte a telefonkönyvét.
csak nézek, de nem látok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

napok

2008. március
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...

%d blogger ezt szereti: