reggeli nevetés

milyen szokatlan, hogy nem csúszik másodperceket az adatfrissítés…

 

és itt kell lennie ennek a bejegyzésnek, hogy elmondhassam, igazán jól vayok. hogy legyen rá bizonyíték, látható, olvasható, logikus magyarázat: minden jól van így. akkor is, ha nem hisszük

 

tegnap délután sikerült beszélnem apával mama állapotáról. jól van, mondta, örült a joghurtnak, amit bevittek. nyugodt volt a hangja (mikor nem az?) és erre volt szükségem. szombaton be kéne mennünk együtt.

és mikor letettem a telefont, Gergő -épp uzsonnázott- megkérdezte, hogy van a nagymamám. az ő nagymamája is kórházban van, mondta, menj haza, pihenj. négy órát aludtam szerdán, és ez meg is látszott rajtam.

szerencsére nincs sok munka, ma gyakorlatilag semmit sem tudunk csinálni. bank holiday friday in finland

 

nem tudtam elvégeztetni az orvosi vizsgálatot (kirabolták az orvost, ellopták a pecsétet, és nem tud rendelni így), ezért fél nyolcra már otthon voltam. Szumóval megvacsoráztunk, rendet raktam és -idén először- végignéztem egy EB-meccset elejétől a végéig. igaz, hogy halálosan fáradt voltam, ezért nagy erőfeszítést igényelt, hogy odafigyeljek, de jó mérkőzés volt…

közben Bécával sms-ezgettem. nem tudom, miért nem hívtam fel, de a teliholdnak van némi köze hozzá. messze jobban sikerült ez a kommunikáció, mint az első beszélgetések, mert most már tudom, mihez tartsam magam -kijelöltük a területünket, ha úgy tetszik. igaz, hogy ő nem feltétlenül tartja tiszteletben más territóriumát, de ezen még lehet javítani 🙂

fél tizenegy tájban indultam aludni, akkor vettem észre, hogy a siemensen valaki üzenetet hagyott. aztán felhívott. kinek ilyen fontos, kérdeztem, hát nem dani volt az? szia, ez a számom, írjál valamit, kíváncsi vagyok rád. biztos részeg vagy, mutattam rá diszkréten, és lefeküdtem aludni. klasszikus táncunk kövezkető lépése. most már ritkán vétjük el a lépéseket, és én kezdem élvezni a ritmust.

 

és ma reggel nyolckor indult a nap. Bálinttal kettesben voltunk, most, hogy lebontottuk a paravánt kettőnk között, kiderült, hogy remekül el tudunk beszélgetni egymással. csöndben szállingóztak be a többiek, és pillanatok alatt fergeteges röhögés alakult ki az asztalok között. ilyen alaphangulatban rrröpül az idő. és Bálint még mindig énekel 🙂

Hírdetés

szerda reggel

talán már délelőtt is lehetne…

nagyon hosszú a lista. hosszú és gyászos.

Imrik Márti súlyos lisztérzékeny -jó hír, hogy legalább már tudják, mi a baja- még kínozzák, míg a gyógyszereit sikreül beállítani.

Anya keresztapja meghalt tegnap -jó hír, hogy már nem fájhat neki többé semmi.

Mamát most műtik -nincs jó hír. ez a betegség nem fog elmúlni, sosem fog már meggyógyulni, és ezen nem segíthetünk. két hétbe telt, míg kitalálták, hogy eltört a bal lába -akkor már mozogni sem tudott, a fájdalomcsillapító nem használt, minden pillanat csak szenvedésről szólt. azt hiszem, nem csoda, hogy ő maga is feladta. nem akarok ebbe belenyugodni. hát nem kaptunk még eleget, kérdezem, de persze nem ez a helyes kérdés… hogyan kell ezt feldolgozni?

a napi munkához elengedhetetlenül szükséges rendszer nem állt fel ma reggel, mikor bejöttem. ez több mint másfél órája volt, azóta senki sem tud dolgozni -sovány vigasz, hogy addig pihenünk, mert éppen ezen a héten kell behozni a féléves lemaradást, kijavítani a hibákat, kozmetikázni a statisztikát. mindenki túlórát vállalt, önként, én is, minden szívfájdalom nélkül

szakad az eső -sem nem jó, sem nem rossz hír. ehhez nincs mit hozzátenni. vizes a cipőm, vizes a zoknim, sötét minden és csúszós.

Szumó háta megint beteg. egész nap csak vakarózik és nyalogatja a sebet, amíg eléri.

 

valaminek minden nap vége van, és mingid jön valam új, akkor is, ha semmi közük egymáshoz.

rebootolok (most látom csak, ezért az egyetlen félmondatért volt az egész…)