talán már délelőtt is lehetne…
nagyon hosszú a lista. hosszú és gyászos.
Imrik Márti súlyos lisztérzékeny -jó hír, hogy legalább már tudják, mi a baja- még kínozzák, míg a gyógyszereit sikreül beállítani.
Anya keresztapja meghalt tegnap -jó hír, hogy már nem fájhat neki többé semmi.
Mamát most műtik -nincs jó hír. ez a betegség nem fog elmúlni, sosem fog már meggyógyulni, és ezen nem segíthetünk. két hétbe telt, míg kitalálták, hogy eltört a bal lába -akkor már mozogni sem tudott, a fájdalomcsillapító nem használt, minden pillanat csak szenvedésről szólt. azt hiszem, nem csoda, hogy ő maga is feladta. nem akarok ebbe belenyugodni. hát nem kaptunk még eleget, kérdezem, de persze nem ez a helyes kérdés… hogyan kell ezt feldolgozni?
a napi munkához elengedhetetlenül szükséges rendszer nem állt fel ma reggel, mikor bejöttem. ez több mint másfél órája volt, azóta senki sem tud dolgozni -sovány vigasz, hogy addig pihenünk, mert éppen ezen a héten kell behozni a féléves lemaradást, kijavítani a hibákat, kozmetikázni a statisztikát. mindenki túlórát vállalt, önként, én is, minden szívfájdalom nélkül
szakad az eső -sem nem jó, sem nem rossz hír. ehhez nincs mit hozzátenni. vizes a cipőm, vizes a zoknim, sötét minden és csúszós.
Szumó háta megint beteg. egész nap csak vakarózik és nyalogatja a sebet, amíg eléri.
valaminek minden nap vége van, és mingid jön valam új, akkor is, ha semmi közük egymáshoz.
rebootolok (most látom csak, ezért az egyetlen félmondatért volt az egész…)
ánosi juci 