mert ilyen is van.. ha már háromnegyed nyolckor bent vagyok, délután egyre mindennel végzek és jut idő önmagamra. önzés megint? állandóan terítéken marad. ki önző? mi az önzés? ki fogja megmondani? és ha valaki máshogy érez, ki fogja neki megmagyarázni? hiszen mindannyian saját magunkba vagyunk bezárva, nem láthatunk tovább saját korlátainkon. ezért nem is érezzük, hogy csak korlátaink vannak, semmi egyéb.
egyébként is minden csak illúzió, és a lusták (mint én) megtanultak együtt élni ezzel a tudattal. nem feszegetem a valóság határait, mert a végén kiesem a lyukon át zsákból. az okosok és merészek, a magányos harcosok és azok, akik folyton unatkoznak, nem nyugszanak bele ebbe a festett világban való létbe. ők elindulnak körülnézni, új utakat vágnak a semmi hátába és megmásszák a mérhetetlen ismeretlent. némelyikük talál egy talpalatnyi valódi földet, amin megvetheti a lábát és felépítht magának egy saját, különbejáratú illúziót. a maradák meg keringhet az ilyen egyszemélyes mennyországok között.
többen rámszóltak az elmúlt nap folyamán, hogy gyanúsan sokat mosolygok. na tessék! én még mindig abban a hitben élek, hogy most végre megérdemlem a boldogságot, a vidámságot, a biztonságot -de ha ez kiül az arcomra, az már rögtön kérdéseket vet el. hát csak csodáljatok! szép vagyok és fiatal, könnyű vagyok és átlátszó, senki nem zárhat börtönbe többé.
írhatnék a szerelemről, de nincs alkalmam rá, hogy a szavakat keresgéljem. írhatnék a mindennapokról, de ahogy megélem őket, azt most nem tudom lefesteni. nem látom kívülről. meg kellene kérnem valakit, tartson elém egy tükröt, amiben nemcsak magamat látom tisztán, hanem az utat is, amin idáig jöttem.
ne felejtsétek, hogy csak por és hamu vagyunk. semmi nem tart össze minket, csak a hit.
ánosi juci 