telefon

várni, hogy megcsörrenjen a telefon. várni, hogy megjelenjen a boríték ikonja a képernyőn. várni, hogy a call/from mezőben felvillanjon a név.

kegyetlenség.

nem is gondolok rá, inkább gondolok valami másra, szívmelengetőre.

szombat este háromnegyed hétkor, a színházból kijövet már kézzel fogható volt mindkettőnk idegessége. az enyém, mert sürgettem a többieket és az övé is, mert üzenetet hagyott: "nem akarlak zavarni, de ha van egy kis időd, felhívnál?" persze, boldogan; hogy találkozzunk félórával a megbeszéltnél később? biztosan merevgörcsöt kaptam volna, ha nem lettem volna magam is késésben. család útnak indítása, fürdés, szépítkezés – elszoktam már tőle, hogy direktben kiöltözzek…

minden percnyi várakozást megért a találkozás pillanata. ahogy mosolygott rám, ahogy gyöngéden megcsókolt, ahogy a kezét nyújtotta, rögtön elfeledkeztem a hidegről és a fáradtságról.

hihetetlenül elengásan festett a fekete holmijában, saját magát is úgy viselte, mint egy rászabott ruhát, remekül állt neki. magabiztosságán ugyan átsütött, mennyire feszélyezve érzi magát, de ezt leginkább onnan tudom, hogy én is ezt éreztem: jó helyen vagyok, a megfelelő emberrel, akinek azonban meg akarok felelni, akinek örömet akarok szerezni, és még nem tudom pontosan, hogyan csináljam.

első körben hagytam, hogy kiszolgáljon, bár ez rettenetesen nehezemre esik, de tudtam, hogy neki sokat jelent. a főztjét nem udvariasságból dicsértem; lenyűgözött a profizmusa és az odaadása. jól áll neki a konyha 🙂

a gyertyafény is jól áll neki, bár belőlem kihozta a migrént, és az este vége felé elcsöndesedtem kicsit.

élveztem a beszélgetést is, élveztem, ahogy néz a szemembe, ahogy ismerkedik. először nem hittem el, amikor azt mondta, hogy udvarolni akar, csak vállat vontam: hagyom, de most már láttam, mennyire komolyan gondolta. tényleg meg akar ismerni. megijedtem, mikor ez tudatosult bennem: ez most felelősséggel jár, nem csak önmagamat kell jól viselnem, rá is vigyáznom kell…

azóta sikerült kölcsönösen egymás lelkébe taposnunk, de én edzett vagyok, ezért kibírom, őt pedig a pajzs méretű egója megvédi a komolyabb sérülésektől. most pedig várakozó álláspontra helyezkedtem. kicsit körömrágós, kicsit ökölbeszorítós, kicsit kényszerből telefonálós várakozás ez, de azért megéri. a pillanatokért, melyekben tüzijátékok robbannak fel a lelkemben…

Hírdetés