köd

péntek délután, köd van. szembe kell néznem a kellemetlen ténnyel, hogy felnőttem – számolom a perceket addig az időpontig, amikor végre leléphetek a munkahelyemről. hangsúlyozom (nem azért, mert publikus lett a site és félek, h valamelyik munkatársam meglátja), szeretek itt dolgozni. de péntek van. ilyenkor mindenkinek máshol jár az agya (van, akinek a teste is), már csak a kötelesség tart bent minket az irodában. kötelesség: erről szól a felnőtt élet, nem?
nem tudom, mikor aludtam utoljára. hiú remény talán, hogy ezen a hétvégén kipihenem magam és feltöltődöm (ugyan mivel, így is néha majd’ kifolynak a gondolatok az agyamból, a tennivalók a kezemből), de akkor is bizakodom. lehet, hogy végre nem riadok fel három óra alvás után, nem virrasztok a hajnal érkeztéig, nem ásítozom és pislogok napközben…
lehet, hogy végre leállítom azt a fogaskereket, ami a hiábavaló tipródást forgatja bennem, ami kényszerít, hogy ugyanazt a kört fussam le magamban, holott már rég tudom, nem vár semmi a végén… mi lenne, ha tényleg nem gondolkodnék egy kis ideig? csak egyetlen napig vagy kettőig vagy mindegy is, csak hadd próbáljam ki! megváltoznak vajon a színek, a hangok, a képek? megérinthetem egyszer a szivárványt? lehet, hogy a választ is megtalálom, ha végre nem teszem fel ezredszer ugyanazt a kérdést, hogy már zsong tőle az agyam… na persze.
most már bevallhatom: rég tudom a választ. nem a tudatlanságom, a makacsságom akadályoz meg benne, hogy felhagyjak a kérdezősködéssel. nem nyugszom addig (békében), amíg meg nem kapom, amit akarok, amíg ki nem mondja, amit hallanom kell. tudom, hogy így lesz. de nem elég, hogy önfejű, még türelmetlen is vagyok. súlyosbító körülmény…
de most kezdek megbékélni. most, hogy bevallottam magamnak is, sosem fogom egyedül átlépni ezt az akadályt, már nem akarom összetörni magam, hogy vége legyen. persze, nem tűnik el az életemből. ja, lehet, hogy ez a karmikus küldetésem…
ideje hazamennem
 
majd csak akkor írok, ha már tényleg lesz hozzá energiám. addig tartalékolom a fontos dolgokra 🙂

napok

2009. január
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...