nyár

a migrén nyolcadik (!) napja van. alig kapok levegőt a melegtől, a látásom homályos, a mozdulataim robotszerűek. nem érzek semmit és nem gondolok semmit. a napok óta tartó hányinger feléli utolsó tartalékaimat
itt állandó a zsivaj (mindig az, csak általában nem szokott zavarni), a levegő ragadós és mozdulatlan, az idő pedig megmagyarázhatatlan ugrásokkal halad. nem találom magamat benne, és nem tudok miben megkapaszkodni. őrlődöm, gurulok egy alagútban, a gerincem már merev, és amihez hozzáérek, elveszti addigi tulajdonságait.
 
de valahol, mélyen, mégiscsak ott vagyok és tudom, hogy ott jó nekem. amit az elmúlt napokban gondoltam, mind a helyét keresi, kezd leülepedni és megérni. cimkét kell raknom mindenre.
a családi program nem lesz más, mint egy ebéd a szabadban, sok nevetéssel, beszélgetéssel és napszúrással. erre van szükségem, húst és zöldséget venni, kenyeret sütni, italokat hűteni.
danira szánt hétvégém jól megérdemelt jutalmam lesz két átböjtölt hónap végén. mindaz a szeretet, amit mostanáig gyűjtögettem, most megtalálja a címzettet, az a fény, ami eddig elkerült, most hadd érjen mindkettőnket. mert ő a barátom, és szeretjük egymást. jólesik ezt kimondani, annyi hónap hosszú harc után végre megbékélni és én ezt élvezni akarom. tudom, hogy nem könnyű és nincs is ingyen, minden pillanatnyi boldogságért kamatostul fizetünk, de ez az élet jutott nekünk és nem fogok lázadni ellene.
találkozások a barátaimmal – születésnap vagy szabadnap vagy bármi más címén, ha egyszer lefoszlik rólam ez a fájdalom-ruha, akkor jó lesz. akkor nézzen a szemembe, aki mer!
és van még valami, amit próbálok leírni egy hete, de nem ismerem hozzá a megfelelő szavakat. csak annyit tudok mondani, hogy szerelmes vagyok. azzal a szédült, sőt, részeg szerelemmel, amit csak egy erős kisugárzású egyéniség tud kiváltani az emberekből. akárhányszor beszélek vele, róla – mindig ez a gondolat szorítja össze a gyomromat: ártalatlan szeretettel szeretem és semmilyen áldozatot nem érzek túl nagynak azért, hogy vele tölthessek egy kis időt. szerencsére ez megmarad bennem, kívülről valószínűleg csak az látszik, hogy fejembe szállt valami ismeretlen és erős drog, de nem lesz baj belőle, ha kicsit eltávolodom mosolyának, illatának, hangjának köréből, lassanként visszatér az öntudatom és képes vagyok felmérni, átléptem-e valamely konvenció határát. amikor pedig hatása alatt állok, szép vagyok és ellenállhatatlan. betűzöm: ellenállhatatlan

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

napok

2009. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...

%d blogger ezt szereti: