…mert üres a világ és ha szólsz, csak a visszhang az, amit szavaid elérnek. saját teremtményed, és ellened fordul, ha nem vagy elég bátor. suttogj, és meglátod, mi történik…
borzasztó fáradt vagyok ma, csak lézengek, csak próbálgatom, hogy vagyok-e, vagy csak egy hologramot vetít valaki az utolsó lélegzetem köré. fáradt vagyok és tanácstalan. nem tudom, merjek-e gondolkodni, vagy csak várjam ki egy sarokból, hátha történik valami nélkülem is. most minden, tényleg minden egyszerre jött. nem is zavarna, hiszen szeretem érezni, hogy élek, de ha kaphattam volna egy kis felkészülési időt, nem lennék ilyen rémült. félek, hogy hülyeséget fogok csinálni, csak hogy megbizonyosodjam róla, még mindig az én agyam az a hely, ahol a gondolataim megszületnek. hogy mi van, ha TÉNYLEG el akarok érni valamit, azt ki sem merem próbálni.
már azt sem mondogatom, hogy jól vagyok. minek is? senki nem hiszi el, aki csak rám néz. van még valami máz a maszkomon, de az is csak arra jó, hogy felhívja a figyelmet: milyen sérült a burok, ami körülvesz. az utóbbi két hónapban látványosan boldog voltam, és gyakorlatilag semmi erőfeszítésembe nem került a dolog. aztán, épp mikor elhittem, hogy ezt így is lehet csinálni, benyújtották a számlát. mire is számítottam…? biztosan tudom, hogy valahogy ki fogok keveredni ebből a labirintusból, de most teljesen meg vagyok zavarodva és csak forgok benne körbe-körbe. hogy jutottam ide? talán túlságosan magyot lélegeztem a friss levegőből… megszédültem tőle, hogy nincs a kötés a szívemen, és addig megyek büntetlenül, ameddig csak bírom lendülettel? oh, jó volt minden, nagyon jó volt, és tudom, hogy nem csak ajándék volt, hanem kemény munka is, de miért is ne tarthatna még egy kicsit? miért ne érezzem, hogy egyre könnyebben lépek, hogy jó irányba megyek? miért ne lássam, hogy hull másokra a fényem?
ezt kell tenni. írni kell, míg csak az ujjaim el nem kopnak.
ánosi juci 