most élsz

óraátállítás utáni szerda van, délután négy és szürkület. mérsékelten érdekel a dolog
 
tegnap este megkérdezte tőlem, boldog vagyok-e. mit lehet erre válaszolni? jó érzés-e mellette ébredni és mélyen beszívni az illatát, beszélgetni vele útközben, míg azon jár az álmos agyam, honnan hová kell eljutnom aznap? szeretek-e telefonálni vele, megszabadítani a munka szennyétől a gondolataimat? készülök-e rá este, hogy vele találkozzam, megosszam vele az élményeimet, megfogjam a kezét? kérdezzen másokat, akikre ragyog a fényem!
hát tehetek én arról, hogy boldog vagyok?
 
emlékszem arra az estére, és emlékezni is akarok rá, amikor azt mondtam megint, lehet, hogy el fogom hagyni. emlékszem, hogy fúrta a hajamba az arcát, ahogy kapkodta a levegőt a tüdejébe. akkor nagyon féltem, olyan volt kimondani azt az egy mondatot, mint lámpafény nélkül végigmenni egy erdei ösvényen, ahova a hold se süt be. nem akarom elhagyni, noha még mindig harmadik személyben beszélek róla, akkor is tudom, van még dolgunk együtt. csak nehezen békülök meg vele… ezzel a helyzettel, amibe belezuhantam, hatalmas feladat előtt állok, és kicsit sem segít, hogy ő percenként figyelmeztet rá, nem vehetem könnyedén. kicsoda ő, hogy megmondja: mostantól új életem van, és nem enged belőle kibúvót? mi volt a baj azzal, amit eddig éltem?
 
hogy egymásra találtunk, azt úgysem lehet letagadni, mindenki tudja, a családom, a barátaim, a szamarak a bakonyban, az utak pilisborojenő és a fővám tér között, még dani is tudja (köszönjük, freemail), és ezt egyáltalán nem bánom. de ettől még nem fodrulok ki önmagamból, senki kedvéért. és ezt nem írom le többet

napok

2009. október
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...