fölraktam a lányokat a buszra, innentől enyém az éjszaka
szeretem őket. szeretem, hogy olyanok, amilyenek, hogy bármennyire is különbözünk, mégis megtaláljuk a közös hangot, tudom, hogy összetartozunk, és ezt senki el nem veheti tőlünk. nem is tudom leírni ezt az érzést… a büszkeséget, amikor sanyi utánuk néz, és elismerően mondja: kedves lányok… tudom, hogy nem ezt akarja mondani, és ha nem én ülnék mellette, még talán ki is csúszna a száján a megjegyzés, de így is értem.
fantasztikus, hogy két ilyen társam van
csodálatos este volt, én mégis végig azon gondolkodtam, miért nem lehet velem a párom, akivel táncolni szeretnék, beszélgetni, nevetni, akit szeretnék boldoggá és gazdaggá tenni. tudom, hogy nem jól szeretem őt, hiába nem akarom bántani, nehezen tolerálom az érzékenységét (mert aki engem szeret, legyen tökéletes), és fogalmam sincs róla, hová vezet ez a kapcsolat, de azt tudom, hogy van még időnk. nem félek. mindenféle dolog jár a fejemben. a barátaim kérdezik, mi van danival, gondolok-e rá. hát persze. most is eszembe jutott, mikor eljöttem az oktogonon a török étterem előtt, ahol nyár elején annával, greggel és krisszel vacsoráztunk. kicsit sem vert gyorsabban a szívem, csak fölvontam a vállamon a táskát, és mentem tovább. nem hiszem, hogy hasonlítgatnom kéne egyik történetet a másikhoz; jobban tisztelem a valóságot ennél. most boldog vagyok. annyira boldog, hogy az ujjaim nem tudják elég gyorsan megtalálni a helyes billentyűt, mert a gondolataim minduntalan elkalandoznak. az előbb majdnem fejtegetni kezdtem, milyen lehet, ha felnőtt ember egyik párkapcsolatát a másikhoz méri…
attól félek, túl régóta kalandozom ezen a bolygón, nagyon sok emberi szokás ragadt már rám
apropó kalandozás: látom a jeleket, érzem mindet a bőrömön. el kell menni. ausztrália hív engem, úgy, ahogy írország hívott másfél éve. nincsenek kétségeim – bárcsak minden utam ilyen tiszta és világos térképet követne
s most nem megyek bele a kérdésbe: vajon tényleg ilyen érzés boldognak lenni? nincs más mód, más szín, más zene? nem lehet boldogság, amikor más ritmusra dobog a szívem? ki mondja meg, melyik az igazi?
tudom, hogy minden mondat, amit most leírtam, hat másikat indít el. ezt akartam (hagynám ezt ahogy leírtam, egy szóban, de akkor kiderülne…)
ánosi juci 
nov 15, 2009 @ 02:57:12
Szerelembe esni egy morzsától a szája szélén? Letörölni a homlokát az izzadt éjszakában? Nem felcsókolgatni ámából, mert holnap dolgozni megy? Hagyni hogy szeressen? Nem kérni, nem adni csak elfogadni?Ne hidd, hogy egyedül félsz!! És társaságban félni mindig jobb! 🙂 És ha leesel, lesz aki elkapjon ájpromisz!