huh, ma sem csináltam semmit. barom nehéz volt, de megálltam két napig, hogy ne dolgozzak, ne takarítsak (túl sokat), ne gondolkozzak. hogy ne menjek sehová, azt kicsit könnyebb volt megszervezni, hiszen egy hete már annyira fáj a hátam, hogy kerülök minden fölösleges mozgást. persze most mindjárt elkezdek magam ellen besuélni, de az vesse rám az első követ, aki soha…
szóval erőt gyűjtök az évkezdéshez. amennyire kevés hűhót csaptam a búcsúztatás körül, most kicsit mintha törleszteni szeretnék az időnek, amiért nem adtam meg a kellő tiszteletet. elénekeltem a himnuszt, de az nem a szilveszternek szólt, hanem a nemzetemnek. igenis vártam kétezer-tízet. az elmúlt pár hónapban új jelentést társítottam a "változás" szóhoz. már nem vagyok teljesen biztos benne, hogy történik. vagyis.. persze, biztos vagyok, de kezdem érezni, hogy nem csak történik, hanem csinálni is kell. és ezt most én csinálom. most a grammatika részleteibe ne menjünk bele, hogy mi is van cselekvést, történést, létezést jelentő szófajokkal, és azok alkategóriáival. nem az számít. az számít, hogy -noha rettentő gyorsan történik minden- képes vagyok használni ezt az életet. minden nap legalább félórát gondolkozom azon, hogyan lehetne kicsit jobban csinálni. talán ez nem nagy dolog, mások reggeltől estig mást sem tesznek, mint világmegváltó eszméken törik a fejüket, de tőlem igenis nagy teljesítmény. nem a gödör alján ébredek reggel, nem egy sötét alagútban kúszom nap mint nap. süt rám a nap és ezegyszer hagyom. nem érdekel, hogy mindenki engem néz a fényben, sőt. csak nézzenek. vegyék csak észre, hogy szép vagyok és erős. és aki eddig mellettem volt, az most velem örül, aki pedig elhagyott, az most már ne bánkódjon.
be kell vallanom, fél szemmel a tévét nézem, és nem teljesen adom át magam az írásnak. csak három dolgot akartam ma leírni, az egyik az volt, milyen csodásan eseménytelenül telik ez az éveleji hosszú hétvége. a második, hogy -bár arra nem volt erőm, hogy fölüljek a vonatra és hazamenjek- este áthívtam a barátnőmet, rubint rékát, és eltöltöttünk együtt huszonegy csodás percet. holnap megint jön (persze, ha az ízületeim még bírják). remélem, bori nem bántódik meg, amiért nem vele voltam. lesz még alkalom..
a harmadik pedig a kisfiú a dobozban. Csanád, az unokaöcsém. most pedig megnyomom a mentés gombot
ánosi juci 