júniusi köd – part 2.

nos, megtörtént. nem szégyellem, nem azért titkolom, mert rosszul esik beszélni róla, egyszerűen csak keserű lesz a levegő, ha gondolnom kell rá. azt hiszem, ez normális.
a munkahely, ahol töb mint két éve dolgozom, megszűnik. (ez a legkomolyabb nyugtatóm most: nem engem rúgnak ki, hanem… mindenkit… erre így még nem is gondoltam…) most körülbelül harminc embert küldenek el, egy hónapos határidővel, majd szeptemberig a többieket. nagyjából nyolcvan ember kerül az utcára, ide-oda, ki a nagyvilágba.
nem tudtunk róla. utólag minden apró jelet meg lehet magyarázni, egyre-másra érnek a felismerések: szóval ezért kellett ezt vagy azt olyan gyorsan megcsinálni! ezért nem kaptam meg x feladatot és jött utasítás, hogy fogjak sürgősen valami másba! ezért voltak a riportok, felmérések, összeírások! de egészen idáig nem tudtuk, nem volt időnk "megbarátkozni" a gondolattal, megépíteni vagy módosítani közeli jövőnkbe vezető terveinket. lakáshitel, autó, család – sokan már benne vannak és egyik napról a másikra ezeket nem lehet felülírni.
saját magamról nem beszélek, nekem óriási szerencsém van, mint volt eddig is. nincsenek tartozásaim, nincs senkim, akit el kell tartanom. mindig van hová hazamennem, a tartalékaimból elvagyok, míg csak tovább nem tudok lépni, és nem érdekel a pénz. igaz, hogy a párom számított rám, most, hogy lépni akar egy új életbe, és megígértem neki, hogy mellette leszek, nem biztos, hogy most teljesíteni tudom, ez rossz érzés. de mindig van egy DE. akár jövő héten indulhatnánk (vissza) rotterdamba, ahol ugyanúgy nulláról kell kezdeni mindent, mint itthon, csak annyi különbséggel, hogy több emberi és szakmai megbecsülést kaphatunk, ha tisztességesen dolgozunk. szeretem  ezt a szót: tisztesség. illik hozzám 🙂
és biztosan tudom, hogy minden jól történik. fáj egy kicsit, nehéz fölkelni reggel, de most uralom ezt az érzést, és nem hagyom, hogy fölülkerekedjen rajtam.
 
Aldo most hívott föl, hogy küldjem el neki az önéletrajzomat, mert édesapja utánanézett egy munkának. mi okom lenne panaszra? eddig nem is ejtettem egyetlen könnyet sem, de most tényleg összeszorult a szívem, és nem attól, hogy milyen rossz, hanem hogy milyen szép is ez az élet.
Hírdetés

júniusi köd

sms-ben szakított vele a barátja. hát milyen ember az ilyen? felnőtt, érett, felelősségteljes, tisztességes férfiember képes egy másik, értelmes lénynek telefonon megüzenni, hogy közös életük, mely épp csak elkezdődött, véget ér. gyávaság? butaság? bunkóság? nem mindegy tulajdonképpen?
 
hónapok óta először történik meg, hogy nyolc órán belül befejezem a munkát, amit aznapra rendeltem magamnak. nem mintha kint lennénk a vízből… de erről majd holnap… fura és kicsit kényelmetlen a szabadság érzése, hogy nem tudom eldönteni, mit kezdjek magammal: lemenjek meccset nézni, írogassak, hazamenjek vagy fölhívjak valakit, akivel szemben hosszabb idejű találkozás-tartozásom áll fönn.
az igazság az, hogy képtelen vagyok bármire is összpontosítani a gondolataimat. holnap…!

napok

2010. június
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...