a manipulátor

mi történik?

féltékeny vagyok. nem gondoltam volna, hogy ez lesz, valahogy teljesen biztos voltam benne, hogy ismerem magamat. és mégis, amikor látom, hogy más nőket megnéz, tudom, hogy beszél velük, találkozik velük, ha belegondolok, hogy szétszakadt életünket mással próbálja összebogozni, megszakad a szívem. dühös vagyok magamra ezért; tényleg enyém volt a földkerekség legjobb pasija, és szeretett engem, és elrontottam. nem tudom, megérti-e valaha, hogy nem őt akartam elhagyni, hanem a fájdalmas helyzetet, amiben éltünk, vegetáltunk inkább. de persze most nagyon mérges és nem akar gondolkodni. én meg sápadok a gyötrelemtől, hogy már nem vagyok és nem leszek az élete része – hiszen azt hittem, ez az élet közös lesz. ahogy beengedett a falai közé, ahogy új felhőkre építettünk új várakat, ahogy küzdöttünk érte, hogy megmásszuk a hegyeinket, éreztem, hogy ez az, amit kerestem. és mégis csalódott bennem. mert én nem hazudok, mert én nem vagyok hibátlan. talán nem vagyok elég jó. vagy talán be kellene fejeznem a hülyeségeket

munkakeresés: a kezdeti optimizmus jellemző, mert még nem rúgtak belém elegen. még hiszem, hogy vannak értékeim, amiket mások is elismernek majd. és még bízom magamban, hogy amit tervezek, megvalósítható. <enter>

egy dologra jó volt ez a kegyetlenkedés: megmutatta, több közös vonás van bennünk, mint amennyiről eddig tudtam

egyedül

most is, mikor a leggyengébb vagyok, mindenki elvárja, hogy erős legyek. erősebb, mint máskor, hiszen most “rendkívüli helyzet” áll fenn. már csak azt szeretném tudni, melyik az a helyzet, amelyben gyengének és esendőnek mutathatom magam.

várom, hogy valaki segítsen, de aki jönne, azt elküldöm. mint a lázas beteg, ledobom magamról a takarót, amibe vacogva belecsavartam magam. egyedül lettem, mire megtanultam, hogy vele jobb, mint nélküle, s hogy nem várhatok el semmit, amit én nem adok meg másnak. persze visszacsinálni nem akarom, inkább a csodára várok, hogy…

hívjon fel és mondja azt, hogy megteszi, amit kérek, hogy bebizonyítja, hogy nincs, ami fontosabb nálunk. hogy megbízik bennem, amikor azt mondom, meg tudjuk csinálni. nem is kell mondani semmit, csak nekimenni a falnak és ledönteni. én is álomvilágban élek. az a fal túlságosan masszív, hiába döngettem, meg sem rezzent. és nem fog felhívni.

nem baj, azért is leírom, aztán telefonálok… Dani azt mondta, ne sírjak (aztán azt is mondta, annyi pálinkát ivott a saját esküvőjén, hogy a végén nem tudott lábra állni). semmin sem változtat, de most már tényleg nem maradt semmi, amivel könnyíthetnék a nyomáson.

olyan hülyék vagyunk, ülünk egy szoba két sarkában és duzzogunk, ahelyett, hogy egyikünk fölállna és odamenne a másikhoz. ketten jobb nyavalyogni, mint egyedül, nem? de nyavalygás nélkül lenne a legjobb…

nemcsak a páromat hagytam el, hanem a jövőmet is. senki ne várjon tőlem semmit.

brandweer

…és amikor azt hinném, hogy biztonságban vagyok, mert senki sem érhet el, akkor robbantás ráz fel a töprengésből…remegve hívom a tűzoltókat, egy férfihang közli velem: tulajdonképpen ők csinálták a bulit. de azért kösz, hogy szóltam. a fekete füstben fényképezgető alakok tünedeznek fel. a gyerekek szórakoztatónak találják.

min is töprengtem? ez a legrosszabb a hirtelen ébresztőben; hogy az ember elveszíti a fonalat. persze, a hirdetés járt a fejemben. hogy mit ígértem, mit csináltam, és ki az, akinek joga van számonkérni rajtam, mit ígérek, mintha képtelen lennék észszerű döntéseket hozni. azt is tudom, hogyan írják, hogy “észszerű”, nem kell hozzá ellenőrzőprogram. nem kell, hogy valaki minden tettemet felülbírálja, és megtorolja. gyakorlatilag semmit sem teszek, csak élek. ez is bűn? ezért is bocsánatot kell kérnem? legközelebb majd jobban csinálom – fogadkoznom? életeket töltöttem azzal, hogy megtanuljam a leckét. és most, hogy TUDOM, jól csinálom, nem adom fel. nem leszek valaki más. valaki, aki parancsra engedelmeskedik, aki statiszta lesz egy előadásban, ahol ide-oda rángatják, aki fal mellett oson, hogy ne zavarja a nagyokat.

aki nem érti, vagy nem akarja érteni, az nézzen magába, és kérdezze meg: adott-e valaha is tanácsot kéretlenül? mondott-e ellent valakinek csak azért, nehogy kiderüljön, hogy nem neki volt igaza? támadott-e pusztán azért, hogy ne kelljen védekeznie? ítéljen el, aki fölöttem áll. csak nézzen a szemembe, és bizonyítsa be. ha be akar törni… vagy vegyen inkább egy lovat…

én nem haragszom senkire. reggel veszekedtünk a párommal (és most megint megpróbálkozik majd vele, hogy “ne teregessük ki a magánéletünket”, pedig aki olvas, az tudja, ez nem szól másról, mint a magánéletemről, és néhány apró hazugságról, haha). rettenetes érzés egyedül lenni egész nap, egyedül aludni és meggondolatlanságból megsebezve lenni. meggondolatlanság volt, hirtelen harag, ami sok embert olyan dolgokra kényszerít, amit egyébként szégyellnek. érdekes, a szégyen mint olyan civilizációs, mesterséges betegség. olyan, mint a rák. mi csináltuk magunknak és hagytuk elburjánzani, jóval a szükséges mértéken túl. az emberek nem tudnak vigyázni magukra, nem tudják kezelni szégyen- vagy szégyentelenség-érzésüket. veszélybe sodorják magukat és másokat is (hiszen társas lények vagyunk). én sem vagyok kivétel, hiába próbálok higgadt lenni, hiába próbálom lenyelni mindezt a mondanivalót, inkább kiadom magamból, de úgy, hogy ne fertőzzek meg senkit. tudom, hogy nehéz. mégis, csak akkor mondok ki hangosan valamit, ha előtte jól meggondoltam, és mérlegeltem, milyen hatást érhetek el. én nem hazudok és nem ígérek olyat, amit nem tudok betartani. nem is várok és nem is nagyon tűrök el ilyet senkitől. hiába, én is csak porból vagyok 😛

másokkal is veszekszem. és másoknak sem engedem, hogy darabokat tépjenek ki belőlem, csak azért, hogy saját hiányosságaikat eltakarják. békét

szeretnék.

openbare

az milyen… hogy a centraal station elott a dokkon olvasgatva egy meghatarozhatatlan nemzetisegu asszony javasolja, jojjek el a konyvtarba, ha lemegy a nap. s tenyleg: nemcsak az ut elvezetes (epitkezesek es bombazasok mellett a viz folott), hanem a belepes ingyenes, kellemes meleg van es ingyen internet. meg persze konyvek minden mennyisegben, kenyelmes kanapek, de ez valahogy most kicsit keseru. mert az iromanyok nagy reszet nem ertem. ez az igazsag, csak magamnak koszonhetem, hogz itt vagyok egy (legalabb) hatszintes paradicsomban, es feszengek. plusz nem talalom a mosdot.

de nem baj, meg egy orat ellebzselek itt (talaltam egy tony parsons-t), aztan atszelem a varost, ma sokadszorra, es az etteremnel talalkozom Petivel. hullafaradt vagyok, csalodott a cipougyek miatt – egyszeruen lehetetlen feladat szep es kenyelmes cipot talalni a labamra, kiveve azt a prada-topankat, amit Peti megjosolt es aminek azota sem merek a kozelebe menni. de hetvege van, itt a tavasz es ez sokmindenert karpotol.

valamit most el kell mondanom. hogy alex milyen szomoru volt. joeg, majdnem elsirtam magam, mikor bucsuzoul megolelt; tudom, hogy be volt tepve es ez felerositette az erzelmeit, de en jozan voltam es rettenetesen rosszulesett, hogy igy lattam. ezt is az oreglanynak koszonhetjuk, hogy mar semmi sem lesz ugyanolyan, mint eddig. nem csak minket bantott, hanem artatlanokat is, akiket szeretunk, pusztan azert, mert szeretnek minket. ez gonoszsag. persze, mire jovo heten alex visszajon nemetorszagbol, mar el is felejti az egeszet 🙂

na ennyi. egyebkent nincs okom panaszra. ha a konyveket nem is olvasom, azert mar nem vagyok idegen, ismerosek az utcak, az illatok, az utcakoveken csosszano biciklikerekek, a viz folott korozo madarak. ma lattam harom magyar fiut, az egyik telefonalt, de nem is innen tudtam, hanem ahogy a masik ketto ram nezett es talalgattak, mifele nep vagyok. sokkal erzekenyebb lettem erre, hogy kiszagoljam, ki honnan jott. talan rolam is tudni ranezesre, bar a hollandok meg mindig rendszeresen mellenyulnak (mexikoi, spanyol, cseh a legtobb tipp – de legalabb itt nem feltetelezik rolam, hogy afrikabol usztam at :-P)

ja igen. megrendeltuk a gyuruket. nagyon jo lesz minden… ha egyszer vegre ervenyesiteni tudom az akaratomat az Ember hulyesegeivel szemben…

napok

2011. április
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...