Muszáj volt szünetet tartanom, mert elmúlt a legutolsó cataflam hatása, és nem tudtam már koncentrálni saskia willems kalandjaira. Kimentem hát a sétányra.
Kicsit meglepődtem, mikor tudatosult: milyen régóta megvonom magamtól a szórakozásnak ezt a formáját. Utcafesztivál… hiszen falusi lány vagyok, millió ilyenben volt részem már. Talán a naplementével kellene kezdenem… nem is baj, ha felborítja koncepciómat az írás sorrendjét illetően. Vágjunk bele: otthon hagytam a fényképezőgépet. Ezúttal direkt, hogy anya játszhasson vele Zsófiék esküvőjén. Persze én nem akartam elmenni. Hiába, hogy még sosem voltam a mátyás-templomban esküvőn, az Isten úgy találta, nem érdemlem meg, hogy ott legyek. Szerencsére zsófi megértően fogadta a dolgot.
Naplemente a tihanyi dombok fölött/alatt. A nap már lebukott a túloldalon, a felhők viszont ott tolongtak búvóhelye fölött. Szélük aranyozott, hasuk éjkék, a magasabbra törő foszlányok narancsvörösben izzottak. A víz mozdulatlanul feszült az öbölre (bele?), a kikötőben apró vitorláshajók sorakoztak. Nehezen szakítottam el magam ettől a látványtól, de megérte. Először is belefutottam a peti által korábban leírt musicaltársulat műsorába (az ő szavait most nem citálnám, nem plagizálok). Négy cicomás, húsos táncoslány, egy szép hangú, de mérsékelten tehetséges énekesnő és két dalos kedvű ifjú legény. Az egyik, a nagyobb darab társnőit megszégyenítő mozdulatokkal csavargatta csípőjét, és hozzá fejhangon üvöltötte a santa maría refrénjét, ezért úgy döntöttem, ettől az élménytől a továbbiakban megkímélem magam, ha egy mód van rá.
Volt helyette más, latin gitáros bácsi például (kis csalódás, a szólórészek felvételről mentek), testes cigánylány, aki a made in hungáriát énekelte mély átéléssel és meglehetősen tisztán, önmagán túlnőtt pop-rock fiúbanda (elég jól szóltak, csak a basszus volt kicsit sok. Meg a tinilányokból álló hallgatóság). Az indiánok sajnos pont szünetet tartottak, ahányszor arra jártam, de őket tulajdonképpen bármelyik aluljáróban meg lehet hallgatni; ugorgyunk. Rockerek minden mennyiségben, a szívem meglágyult, emlékek rohantak meg távoli, lázadó éveimből, amikor még én is első sorban ugráltam a helyi srácok, jóbarátaim koncertjén, mikor büszkén ordítottam a szövegeket, melyek születésénél ott lehettem (jobbnak tűntek ezek lukács laci, de – szentségtörés – néha még józsef attila szövegeinél is). S valóban színvonalas volt a műsor, kivéve az időnkénti áramszüneteket… az egyik csoport szólistája (ceremóniamester?) magukra vonta a figyelmet; pillanatra eltűnődtem, még divat a kockás ing… és a duma! A basszeros egész nap gyúrt, olyan a hasa, mint egy matekfüzet… ez már önmagában dicséretes, de a zene is tökéletes volt, s kicsit később megláthattam, a matekfüzetes sztori igaz (a kissrác akkor már jimi hendrix-pózban nyomult az árokparton, míg kockásing a mikrofont próbálgatta). Aztán az istván, a király-dal, amely előtt idős és fiatal egyaránt fejet hajtott.
Nemcsak emlékek, komoly érzések is feltörtek bennem (persze, különben most nem kucorognék itt a szúnyoghadjáratban a kő virágtartó szélén, térdemen a laptoppal). Elhaladtam sok olyan kép, olyan hang, olyan illat mellett, amelyekre nem is reméltem rátalálni itt, az esőáztatta balatonparton.. egy gyerekarcú gyerek áll egy szál gitárral a mikrofon előtt, pocsék angolsággal dalol egy ismerős-ismeretlen nótát. Ki ez a fiú? S hallom, mellettem valaki telefonál, a nevét mondja az énekesnek. A hangja még a fülemben cseng. a másik, aki egy tankcsapda-szólóval hangolt. Két fiatal, összebújva valami kotta fölött egy régi, mélypiros ladában. És a lány, hihetetlenül mély, képzett hangján az ironic-ot énekli (lamentálja), s kést szúr a szívembe (van még szívem? Azt hittem, már rég kővé fagyott…): „rain on your wedding day”. Elkaptam a fejem, hogy kiszakítsam magam a dalszöveg hatása alól, a bűntudat és önsajnálat hurkaiból, és a tekintetem néhány hófehér, kézzel varrt ruhára esett. Minden okkal történik, és a sorsom elől nem menekülhetek. Közhelyek.hu (biztos létezik, nem néztem utána). Peti nem vette észre, hogy rajtam van a gyűrű. Gyorsan elrejtem.
Nyári este a balatonnál
ánosi juci 