kettesben

a vázlat két éve készült, ha jól emlékszem (a málnaszörpből próbálok következtetni), a Balatonon. azért osztom meg, mert – noha már nem igazán aktuális a dolog – a blog arra való, hogy megosszak gondolatokat, amikről nem merünk beszélni. (aki azt hiszi, én sem merek, az egyáltalán nem ismer és annak nincs több mondanivalóm).

és: nem vagyok részeg

 

 

-kérdezhetek valamit?

-persze- számban egy korty málnaszörp. felé fordultam.

-te ettől undorodsz?

Jellemző, gondoltam. Egy, a világtól teljesen elrugaszkodott gondolat, senki másnak nem jutna eszébe, csak neked. De te vagy olyan bátor, hogy meg is kérdezd. Hát megérdemled a választ (különben sem hazudnék).

-nem. Csak néha nem szeretem az ízedet. Ha undorodnék, nem csinálnám, hidd el (miért kell ezt magyarázni, de nem tettem hozzá). Ezt már meg is mondtam, nem?

-igen, csak úgy tűnt…

-higgy nekem, szívesen csinálom. Nagyon jólesett. – most kezdjem ecsetelni, mennyire? Vagy talán azt fejtegessem, milyen is ez technikailag (ugyanúgy, mikor annál a pillanatnál – te is érezted – nem mondhattam, hogyan működik, mert nincsenek rá szavak), hogy veszem a levegőt, mennyire elfáradok, kiszárad a szám, ilyenek, s hogy az agyam sosem kapcsolhat ki… hogy amikor kételkedsz bennem, rögtön arra gondolok, vajon más jobban csinálta-e… miért kellene nekem ezzel foglalkoznom? A te döntésed, küzdj meg vele te! Na igen, csakhogy állandóan emlékeztetsz rá, hogy voltak „mások”. Akiket te nem így nevezel, és nekem mindannyiukat tisztelnem kell. Nem akarom! Nem akarok rájuk gondolni, hogy szebbek voltak nálam, viccesebbek, energikusabbak, technikásabbak, nem akarom magam hozzájuk mérni; az alfás nőhöz, akit…. Egyszer el kell mondanom, mert hosszú ez az élet… akit gyűlölök, ahogy csak nő gyűlölhet egy másik nőt. Aki legboldogabb pillanataimban az agyamba férkőzik és gúnyosan kacag, aki szomorúságomban hamut szór a fejemre, aki a lábát lógázza a szikla szélén, mely alatt én összezúzva fekszem… megmondtam, hogy nem harcolok. De ezt a nőt igenis elpusztítanám, ha tehetném. Huh, most elmondtam. Bárcsak soha többé nem kellene rá gondolnom! Te gondolsz rá néha?

Anya délelőtt tizenegykor hívott, hogy elmarad az esküvő. A menyasszony kórházba került… és eszembe jutott szegény lány, magatehetetlenül, infúzióra kötve egy teremben, a párja telefonál, hogy a kétszáz vendéget és az összes szervezőt elérje, a szülők szintúgy, és ő egyedül, egyedül van, betegen. Minden és mindenki fontosabb nála, pedig ez lett volna élete legszebb napja (a mátyás-templomban, még sose voltam ott esküvőn, de ők megérdemlik, hogy ott állhassanak az oltár előtt). Ő is mindig egyedül volt, mint én, míg az Isten el nem küldte hozzá az „igazit”, az egyetlen férfit, aki nem akarja megváltoztatni. Ezen a napon is egyedül kell szembenéznie az élettel.

Én meg csak vagyok – valahogy be kell fejezni ezt az írást, mielőtt „szörnyek jönnek”

Nem is erről akartam írni, hanem kettőnkről, ami ugye nem publikus, de végre el akartam mondani, ha máshogy nem érti meg… hogy mennyire szeretek vele lenni.

Csókolni, simogatni, eggyé válni vele. Játszani vele – ami nem is teljesen védtelen játék, hiszen előbb-utóbb eljön a pont, ahol a felébresztett ösztönöket szabadjára kell engedni. Átadni magamat neki (és nem csak akkor, amikor meg vagyok kötözve), beszélni hozzá, amikor csak engem hall. Kinyílni, kalandozni, amit talán hónapokig, évekig nem tettem korábbam, mert soha nem engedett magához közel (azt hitte, hogy közel vagyunk, de egy elképzelt lányt látott helyettem), de most birtokolom őt, uralkodom fölötte… hogy lehet ezt leírni?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

napok

2013. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...

%d blogger ezt szereti: