leszokom a kávéról, gondoltam bátran és vettem egy hatalmas doboznyi illatos, vaníliás chai-t.
az első reggel, mikor a konyhapulton, szórt fényben ülve a számhoz emeltem az óriásbörgét, úgy éreztem, ez az, ami eddig hiányzott az életemből, de mostantól minden más lesz, fütyülni is fogok tudni meg lábujjhegyen járni, minden nap fésülködöm és egyáltalán, boldog leszek, mert csak.
azóta eltelt jónéhány nap, a legtöbb migrénnel és/vagy emelt mennyiségű stresszel súlyosbítva. reggeli teámat délelőtt tizenegy és délután kettő között sikerült elfogyasztanom, szinte mindig farkaséhesen, összeszorított fogakkal, fehér cukorral. (ritka) éber pillanataimban eszembe jut, miért is csinálom. a chai-t még mindig szeretem
dani nehezen viseli a dolgot (engem), látom rajta, mindazzal együtt, amit az elmúlt hónapban menedzselnie kellett. büszke vagyok a kitartására, erejére, arra, hogy nem zárkózik magába, hanem elfogad engem, ugyanakkor aggódom is, hogy még mindig bántom őt, hiába próbálok tapintatos lenni. ha másképp nem megy, visszaszokom a kávéra az ő kedvéért
ánosi juci 