Szerelem
ahogy a szél meglebbenti a függönyt
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés
(I remember when he told me he was to leave me alone, always. I remember how my stone heart broke into tiny little pieces of rock, hurting and bleeding my poor soul. I remember the clarity of reconnaissence and i decided to let it happen)
megpróbálom néha szavakkal is kifejezni, bár tudom, mindig azt tanítja, tetteink és nem szavaink mutatják meg, kik vagyunk – néha úgy érzem, őt a világon a legerősebb anyagból gyúrta az Isten, és aztán nekem adta őt, hogy megtanuljam, mennyire formálható vagyok. hát dolgozom rajta… akkor is, amikor rájövök, itthon felejtette a lakáskulcsát, és soha, még soha nem tudta megmondani, mikor ér haza, ha egyszer elindul… így ébren várok, semmi más dolgom nincs (hiszen az övé vagyok) és felismerem a lépteit még innen, a harmadik emeletről is… és nem számít, milyen fáradt vagyok, amikor megérkezik (hiszen az övé vagyok), megtettem és megteszem akárhányszor csak kell. mert megengedi… hogy ne csak tetteimben, de szavaimban is létezzek, önmagam legyek, mert tudja, ki vagyok és tudja, hogy az övé vagyok, mert elfogadott engem, hallja a hangomat és válaszol rá.
lehet, hogy az ok-okozat valahol összeér, de már nem keresem.
éjjel háromkor, ha kezét fogva alszom el, és hétkor, ha így ébredek, akkor is fölkelek és megteszem akárhányszor
egyszer megkérdeztem juliant, a zsenit, mit tenne, ha megkapná, amire vágyik. azt felelte, még többet akarna. kedveltem őt, mert bátor és okos, de az álmait nem tudtam követni. túl messze járt a földtől
it still hurts when i run into a wall and crash my head but i can’t stop doing it. it would be like telling the waves not to run to the shore. Every time i feel like missing him, i just remind myself of what he told me about falling in love. i knew he wasn’t lying.
ánosi juci 