össze kellett számolnom, hány napja nem aludtam, mert nem értettem, miért nem bírok kimászni a (3) takaró alól…
egy hét… egy hete aludtam ki magam utoljára, egy hete volt, hogy regenerálódni tudtam testben-lélekben. van mit behozni…
de tudom, innen csak felfelé visz az út, ennél kimerültebb nem lehetek (dehogyisnem!). ma fél nyolcra értem haza és a zuhanyzásnak már a gondolatával sem játszottam, csak magamba döntöttem fél flakon joghurtot, fogat mostam és fölvonszoltam magam a hálóba. másfél órát vacogtam két takaró alatt, mire dadó megszánt és adott egy harmadikat (az ágy mellé volt készítve, de nem volt erőm kinyújtani érte a karomat). így vegetáltam még egy órát, hallgattam a szomszéd építkezés és/vagy spanyol lányok hangjait (szerencsére nem csak váltásban dolgoznak, így néha szerencsém van full hd-ban hallani mindkét oldalt). félálomban azt gondoltam, némi táplálék jót fog tenni, így lekommandóztam a konyhába müzliért, elszörnyedve tapasztaltam, hogy a három kiló gomba még mindig nem pucolta meg magát és erről eszembe jutott a halom vasalnivaló, a szennyes ruhák a fürdőben, a cipőtisztítás és… azonnal visszamásztam az ágyba.
gyűrűk ura végtelenített változat, telefonon játszás, szex… ezekkel telt a délután… és a napnak még nincs vége
tegnap előre megfontolt szándékkal nem hagytam magam sokáig aludni, mondván: majd délután… úgyhogy a takarítással, vásárlással és főzéssel töltött délelőtt után meglepve tapasztaltam, hogy egyáltalán nem tudok aludni, ellenben hullafáradt vagyok. az esti műszak szerencsére élménydús volt, hajnali háromig a takarítógép süvítését hallgattam.
szerdán (azt hiszem, ez volt az a nap, amikor elvesztettem az időérzékemet) migrénnel keltem (köszi, kedd este…), esélyem sem volt normál módba kapcsolni.
kedden hajtás volt, mérsékelt tempóval, de folyamatosan, estére így kellemesen megfájdult a fejem (azzal a fajta fájással, ami elhiteti az emberrel, hogy ez nem migrén, el fog múlni, minden rendben lesz, fogok tudni enni, beszélgetni, gondolkodni, majd félúton hazafelé rájövök, hogy át lettem verve a palánkon)
a hetet pedig azzal alapoztam meg (nem, nem a lábujjtöréssel, az csak cukorszórás volt a dermedő csokikrém tetején), hogy hétfőn ikeába mentem. budapest… önmagában energiagyilkos, mióta nem lakom benne, nem szeretjük egymást. hiába sütött fényesen a nap, hiába mutatta magát tisztának a város, semmit sem hittem el neki.
a hétvége csodálatos volt. és kimerítő
holnap viszont… holnap sem alszom, coquette reggel nyolckor érkezik, szőkebaba kilenckor, addig legalább ébren kell maradnom.
az idő hidegre fordult, reggel kimentem a tiszához, a nap a fák között bujkált és rózsaszínre festette a parton nyújtózkodó házfalakat. a lélegzetem ködösödött, a kezem zsibbadt (persze, a fáradságtól), de szeged így is gyönyörű
be kell fejeznem, mielőtt elfelejtem, hogy ennek így semmi értelme
ánosi juci 