human

miért van, hogy minden önmagába tér vissza? és miért próbál az emberiség kitörni az örök körből? az embernél önzőbb lény nincs a földön; hát hogyan is gondolhatja, hogy saját sorsán kívül más is rendeltetett neki?

tudom, hogy része vagyok én is – onnan tudom, hogy amikor nem figyelek, belefeledkezem a körhinta ívébe, akkor élvezem. amikor szédülni kezdek, akkor ránt vissza a tudatom, amelyet vegytiszta emberi önzéssel mérgeztem meg, nehogy elveszítsem. így legalább nem kell senkinek… szeretem, hogy ember vagyok, szeretem, hogy elfáradok, ha sokat megyek, szeretem, hogy csak nyitott szemmel látok, szeretem a hangomat, amikor beszélek, szeretem az ujjaimat, ahogy írnak. nem tudom, miért választottam ezt az életet – ha volt egyáltalán választásom – de jó itt lenni

igaz, egy ideje nem figyelem az utat, amin járok (körbe-körbe, gondolom, de nem is érdekel). olyan végtelen béke van a lelkemben, amit az utazó érez, ha végre útra kelhet. ez az otthonom, ez a hely, ez az idő, ez a test. nem kell megmagyaráznom, mit csinálok, sem azt, hogy miért. néha elkapom még a pillanatot, ahogy magamat figyelem, kissé szétnyílt szájjal, merev pupillával, de nem kérdezek semmit.

azt hiszem, soha többé nem kell önzőnek lennem, nem kell magamat figyelnem, máglyákat égetnem, hogy felhívjam magamra a figyelmet. tudom, hogy nem vagyok többé láthatatlan, és azt is tudom, nem számít, mit lát, aki rám néz. már nem. s a kérdéseket már meg tudom válaszolni erőlködés nélkül. miért mások, akik mások? miért nem tudják, hogy mások? miért próbálnak más(abb)nak látszani, hangzani? miért fáj, ami fáj? mi az, ami meggyógyít?

néha azt érzem, látom a kört, aminek ívén küszködik az ember. nagyon lassan halad…de a kör nyúlik, formálódik, s hátán viszi a vakokat, akik azt hiszik, fáklyát emelnek a sötétség fölé. pedig nincs ott semmi látnivaló… nézz magadba, ott van, amit keresel, hogy lehet, hogy nem látod, hiszen önmagadon kívül semmit nem is érzékelsz…

 

csoda az ember és én része vagyok, bár nem tudom, miért van így. de innentől könnyű.

 

még el akartam mondani, hogy milyen édes, forró, puha, békés most ez az élet… de nincsenek rá szavak. csak félelem nélkül egymás szemébe nézni…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

napok

2015. november
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...

%d blogger ezt szereti: