itt a piros

miért jut most eszembe oscarinho?

valami lehetetlenül romantikus neve volt, oscar de la flora vagy ilyesmi, és egy nevetségesen kicsi piros autóval járt. fiat vagy nem is tudom… a szabad övezetben, a gettóban parkolt vele, alig láttam, csak amikor véletlenül egy időben indultunk neki a napnak és a sarkon összeszedte a munkatársait, a lehetetlenül magas és szőke evát és a hebrencs holland lányt, akinek jogosítványa volt motoros hajóra (ezért irigyeltem) és holland mulatós popzenét hallgatott (ezért szívemből sajnáltam). meg persze ott volt a nagyfejű miguel is, a jólelkű drogos, aki mindenestül szerette az életet.

emlékszem, mikor a karácsony előtti embertelen havazásban (fél nap alatt több tíz centi hó esett) becsődöltek az autóutak. munkából hazafelé még láttunk néhány lusta hókotrót csámborogni a lehajtók környékén, de mire besötétedett, a közlekedés leállt. oscarnak el kellett érnie schipolba, hogy hazajusson (anyukája a kedvenc ételével várja, nővérével meghitt beszélgetéseket folytat forralt borral a kezében, így képzeltem), de a városból sem tudott kivergődni. őrjöngve hívott, hogy mi legyen, mondtam, menjen vonattal, találkozzunk az állomáson, majd pepe visszaviszi a piros bigyóját a parkolóba. telefonnal a fülemen keringtem a metróépítkezés és a ketreces bicikliparkolók között, kijáratot kerestem, oscart nyugtattam és navigáltam (hogyan is lehet rotterdamban eltévedni, ez is olyan lányos dolog, sosem értettem), hol várunk rá. mire befutott, véreres szemmel, addigra a vonatot is kinéztem neki.

pepét hosszan ölelte, magyarázott valamit az ünnepről, a slusszkulcsot a kezébe nyomta és engem futólag szájon csókolt.

tudtam, hogy szerelmes pepébe és engem csak azért fogadott el, mert hozzá tartoztam. nem tudtam rá haragudni érte

napok

2016. január
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

“Nem énekelek, inkább sírok!”

...hypocrites, you're all here for the very same reason...