kötélentánc

tulajdonképpen egy kötélen egyensúlyozom, ami két sziklaszirt közé van kifeszítve, szemem kendővel eltakarva, két cipőfűzőm összekötve. mire idáig eljutok a hasonlatban, felötlik bennem a kérdés, miért van rajtam cipő, de tudom, hogy van és kész. erősödő szelet érzek az arcomon és a nyitott tenyeremen. a szél átszalad rajtam, ahogy lépkedek előre és dallá válik bennem. dúdolom azt, hogy jójójójójó de jó nekem, jó nekem.

nem félek, és nem is értem, hogy miért. bármikor lezuhanhatok, nyakamat törhetem, elszakadhat a kötél, vagy lehullhat a kendő a szemem elől, és kiderül, nincs vége a táncnak, a végtelenbe lépkedek. mi ebben a jó? talán az, hogy a film, amit felfokozott lelkiállapotban az agyam kivetít elém, a saját életemből származik. ismerek és megélek minden egyes képkockát. és még egy: nem érzek félelmet. mert jó nekem

Hírdetés

twerp

-tényleg nincsenek barátai?! egyetlen egy sem? – kérdezte hitetlenkedve. – még egy púpos, féllábú törpe sem, aki az egyik szemére vak? – és az előszobában eljátszotta, milyen barátra gondol…