Ébren tartott a vonat rázkódása és a kétség, hogy egy végérvényes gyalázat ismét beleömlött, egyetlen nap alatt, életem üregébe, akár egy csészébe, melyet immár soha nem lehet kiüríteni: csak nagy nehezen tudtam annyira megbillenteni, hogy lássam átcsurranni a peremen a szégyen zavaros folyadékát – éreztem, hogy lassan csorog, anélkül hogy tudtam volna, mit gondoljak.